Napjaim

Már tegnap kitaláltam, hogy ma lasagne-t csinálunk Mickaellel. Mivel folyton salátát meg polentát eszem iszonyat vágyom már valami tésztára. És húsra. Húst nekem! Mindent előkészítettem, erre Mickael közli, hogy : Nem-nem. Kérdem, hogy: Mi nem-nem?? Hát, hogy ha goffri-estet akarok, akkor most már ne csináljuk meg a lasagne-t mert az túl sok. És van couscous maradék. Hát ez szuper. Mondanom sem kell, hogy viszonylag kevés lelkesedéssel kanalaztam a couscoust. Annál több kedvem lett volna behúzni egyet Mickaelnek. Kajával nem viccelünk. Már tegnap óta készültem a lasagne-ra. Lelki szemeim előtt az lebegett mielőtt elaludtam és ahogy felébredtem arra gondoltam: Ez egy csodás nap, Lasagne nap!

Hál' isten vége az esős, szeles időszaknak. Még mindig kabátban teszem meg azt az elképesztően hatalmas távolságot Mickael és az én lakásom között de legalább már süt a nap.

Kaptam levelet! El is felejtettem, hogy levelet várok, úgyhogy igazán meglepődtem. Izgatott voltam és boldog és melankólikus. Hiányoznak a felbomlott, megfakult barátságok. Nincs is kedvem újakat kötni. És hiányzik a családi háttér. Egyre többször vágyom haza. Elképzelem milyen lenne a kertünk a kezdődő tavaszban, görkorcsolyázni a kihalt utcákon, mamánál vasárnap délutánozni, a kis szobámban szenvedni-unatkozni-gépezni, olvasgatni a kanapén, anyuval teázni a teraszon, sütit sütni éjszaka, pizzát rendelni E.-vel és A.-val és bosszankodni, hogy "Már megint mi ez amit néztek??" Legfőképp a zaj hiányzik. Itt olyan csönd van.

Nem semmi hétvégénk lesz. Szombaton Maud (Mickael lakótársa) szülinapi bulit tart. Vasárnap padlásürítés Mick apukájánál. Ezek szerint először találkozom a féltesóval, az apukával és a mostohanyával. Semmi pánik... Úr isten mi lesz?!

Na jó, talán egy csöppet dramatikus és túlzó volt a reakcióm. Azóta volt nagy békülés eget rengetően jó szexszel. Meg együttalvás. Borzasztóan aludtunk mindketten. Kezdem fontolgatni, hogy csak enni meg szeretkezni járok majd át "elfoglalom az egész ágyat, becsomagolom magam a takaróba, hátat fordítok ha azt mondod már megint kívánsz" pasihoz. Mint mondta ő azt hitte, egy ilyen szex után legalább 15 óráig nyugalomra számíthat. Hát nekem aztán bármikor lenne kedvem, úgyhogy jobban teszi ha rendesen alszik, eszik, nem fárasztja le magát egyéb tevékenységgel és visszafog a cigivel. Ennyit csak megérdemlek ha már így kisajátított magának. Majd "sajnálni" fogom, hogy "szegénynek" folyton szexelnie "kell"?!

Gyűlölöm. Azért, mert azt mondta ami nekünk van az különleges. És most mégis szétkent sminkkel állok az út közepén, éjfélkor. A pizsomanadrág lebeg a kabát alatt a szélben. És nagyon becsapottnak érzem magam. Mozdul a lábam a közeledő autó elé lépni.

Mikor azt hittem már sosem fogok bízni senkiben ő addig harcolt amíg elért a szívemig. És most megalázottan kuporgok a franc tudja mi előtt. Készültem erre az estére, minden percben erre vártam, vágytam újra látni, érezni az illatát, a szemében viszontlátni nevető önmagam és újabb örületes szeretkezés után levegő után kapkodni kéz a kézbe kulcsolva. -Nincs ilyen szabály, hogy kétnaponta találkozunk, mi mindenféle szabálytól mentesek vagyunk...- TŐRDÖFÉS A LELKEMBE - ...nem okozna gondot, hogy most inkább hazamenj? - TŐRDÖFÉS A LELKEM HELYÉBE. Nem mutatom ki, hogy hatalma van felettem. Nem mutatom ki, hogy fáj. Görcsben a gyomrom, mosolyra húzom a szám és hagyom a kezét a csípőmön. Közben érzem, hogy zuhannék háttal és rohannék el és darabokra esik a világ. Gyűlölöm. Késsel szaggatnám darabokra bársonybőrét és a kedves arcot. Kővel zúznám a csontjait míg szét nem porlad a drága test. 

A szél tépi a ruhám. A lábam mozdul, hogy kilépjen a közeledő autó elé. Hogy minden reggel a karjaiban ébredhessek és minden este jó éjt csókkal köszönhessük meg egymásnak, hogy beengedett az életébe... Az autó már rég elment és én csak állok a szélben, leeresztett karokkal és merev arccal a semmibe bámulva. Nem tudom hova megyek.

Otthonlevős-semmittevős kedvem van. Ügyesen elmentem azért futni, tépte a szél a bőrömet, kékre fagyott a combom és a belem majd kiköptem a végén. Szóval sikernek könyvelem el. Az egyik spam szerint alamecettel egy hét alatt 8-10 kilót lehet fogyni...Mért is nem hiszem el?? Mostanában annyira nő vagyok, hogy rettenetes. Főállásban szerelmes. Főzök, takarítgatok, sportolok és nemlétező esküvőt szervezek. Márha csinálok valamit. Mert az ritka. Inkább nem csinálok semmit. Semmi érdemlegeset. Ezt a reggeltől estig az internetet bújom egyetlen témára rákattanva dolgot már ismerem. Hányingerem van magamtól. Ha nem lenne pasim akivel foglalkozni kell fel se öltöznék, ki sem mozdulnék a szobából napokig, a földön kuporognék függőségig bámulnék valami sorozatot és önutálnék. De van. Úgyhogy fürdök és szőrtelenítek. És csak nappal, meg kétnaponta éjszaka is kuporgok a gép előtt és sötét gondolatok helyett visszataszítóan giccses-romantikusakba kapaszkodom eszeveszetten. Minden második éjjelt együtt töltünk. Akkor kapaszkodom a pasiba.

Tegnap éjjel jött, teljesen váratlanul. Az ágyban feküdtem, Mickael mellettem szuszogott összegömbölyödve mint egy kismacska. Nyűgös voltam, forgolódtam. Fájt az agyam a fáradságtól de nem tudtam elaludni. Mély szomorúságot éreztem. Mindenféle morbid képek úsztak be a képzeletembe. Rohanni akartam, menekülni. Messze, messze, messze. Mindent a hátam mögött hagyni. Fázni, zokogni, fájni, belesüllyedni a homályba, végezni magammal és eggyé válni a szívszaggató sikoltással. Mickael karjaiba vett, lassan mozgó mellkasára hajtottam a fejem, hallgattam ahogy dobog a szíve. Összefonódtunk, gyengéden simogatta a karom, suttogott a sötétbe. Átölelő karjaival olyan volt mint egy nagy, melegséget és nyugalmat árasztó, puha mackó. Roham ki, álom be. Hiába jó kis csapat vagyunk, mi ketten :)

Berendezkedtem magamhoz. Most már csak kétnaponta alszunk együtt és napközben teljesen lefoglalnak a nyelvek, a sport, az írogatás és az olvasás. Mickael pedig sokkal látványosabban szeret. 

Minden reggel szükségtelen hosszúságú telefonba búgással érdeklődik hogylétem és napiprogramom felől. Hálásan fogadja ha úgy döntök aznap együtt vacsorázunk.

Szokás szerint túlzásba viszek mindent amibe belekezdek. Egyetlen egy fajta munkatempót ismerek: a gyorsan-sokat-amíg ki nem purcanok. Az első "belevetem magam a nyelvekbe" nap után elbeszélgetett velem, megetetett akaratom ellenére és nagyjából újratanított lélegezni meg gondolkodni. Túl sokáig nem kellett győzködnie, mert tudja, hogy imádom a tacco-t és ahogy beleharaptam rájöttem, hogy -Hoppá!- elfelejtettem enni a nagy tanulásba'. Csak a sültkrumplikat húzogattam ki belőle egyesével. Nincs az az isten, hogy én Mcdonald's jellegű kaját egyek. Közben Mickael elmagyarázta, hogy úgy is lehet ám tanulni, hogy közben az ember kis szüneteket tart és még sokkal hatékonyabb is. Hálásan bólógattam és azóta nagyon igyekszem. Lemondtam (egyelőre) a spanyolról és a többi között kis szüneteket tartok. Teát iszok, röhögcsélek vagy ilyesfajta blogbejegyzést írogatok.

Még sütit is vett. Magának csokisat nekem valami zöld furcsaságot de állítja, hogy gyümölcs van a zöld kéreg alatt. Hát jó. Igazán kedves meglepetés volt tőle. Azóta óránként kinyitom a hűtőt és rámosolygok a zöld kéregre.

Múlt este Big Fish-t néztünk. A nappaliban találtam a dvd-t és örvendeztem, hogy Inesnek ilyen jó ízlése van. Mickael bealudt rajta én meg kisírtam a szemem. Magyarázhatja ám neki az ember (lánya), hogy azért mert szép és mennyire igaz és jaj, hogy én mennyire szeretem ezt a filmet! Ő csak néz a nagy szemeivel simogatja a buksim és mondogatja teljes beleéléssel, hogy "Tout va bien ma princesse..." és nem érti, de kicsit sem minek kell sírni, ha minden rendben.

Éjfél körül lett vége, Mickael megölelgetett aztán nagy nehezen elment...egy zacskó szennyessel merthogy a csodaférfi még mos is rám.

Végülis "csak" egy hónapba telt, hogy összeszedjem magam :D

Most valami megváltozott érzem. Húsvéthétfőn csináltam munkatervet. Ma pedig mindent megcsináltam amit elterveztem :) Felkeltem, futottam, lépcsőztem, yogáztam. Erdei gyümölcs turmixot ittam (istenem, hogy milyen régóta vágytam már rá)

Beállított Mick (várva váratlanul: tegnap megemlítettem neki, hogy jól esne, ha néha csak úgy váratlanul jönne) kérte, hogy kísérjem el. Kielégítettem a kíváncsiságát egy "rejtett" szexuális vágyam "bevallásával". Már napok óta nyúz érte, muszáj volt valamit kiötölnöm gyorsan. Olyan szomorú fejjel állt ott, hogy nem kísérem el ügyintézni a városba. Na igen tegnap este mikor eljöttem tőle kicsit hisztis voltam és azt hitte ma kapva-kapok az alkalmon, hogy együtt legyünk és butaságokat csiviteljek egész nap a fülébe.

Ehelyett végigcsináltam a japán-olasz-német-angol-francia programom. Még várom Micket a spanyolkönyvemmel, hogy tényleg minden meglegyen. Aztán ő meccset néz én szerencsét hozok és "Bilbo le hobbit"-ot olvasok, hogy ne unatkozzak szerencsehozás közben :D

Érzem már, hogy be fogok így kattanni. Most annyira rá van állva a nyelvekre az agyam, hogy nem tudok kijönni belőle. Iszonyat türelmetlen és egy kicsit mérges is vagyok, hogy pihentetni kell az agyam és holnapig várni, hogy folytatni tudjam. Remeg a gyomrom meg minden. A normális lélek-idegállapot nekem csak álom.

Na anyuékat feltettük a buszra. Csodaszép 21. szülinapom volt. Anya mint ajándék. Hugi mint meglepi. Apa könnyekig megható levele és telefonhangja. Mickael megjavíttatott óralánc ajándéka. Anyu-apu áldása Mickaelre és rám. Az állatkert, rózsaház anyával és rohangáló, lelkes hugommal. Anya-lánya beszélgetések. Eszti és Mickael a Rhone partján röplabdázva. Nyuszitojás a cipőmben húsvétra. A rengeteg szülinapi jókívánság. Adrien érdeklődése és ajánlata, hogy ha tanács kell csak bátran forduljak hozzá. És istenem mekkora szükségem is van tanácsokra! Messze vagyok mindenkitől és rengeteget változik az életem és az ember külföldön néha annyira egyedül érzi magát. És olyan könnyen eltávolodik a szeretteitől. Észre sem veszi és hipp-hopp felnő és nincs is kivel átbeszélni az újfajta bosszúságokat, örömöket, kételyeket. Úgyhogy most boldog vagyok. Nagyon :)

Beterelték az egész családot egy föld alatti bunkerba és elkezdték a gázt engedni. Alig láttuk egymás körvanalait. Egymás kezét fogva menekültünk ki a fényre a kijáratok fele. Olyan volt mint a metró kijárat. Andrist egy Kindertojásban gurítottuk magunk mellett. Aztán anya megunta és otthagyta hadd boldoguljon. Kiértünk és ott izgultunk, hogy mi lesz az öcsénkkel?? De kigurult. Kis sárga meglepetés tojástokban.

Megint keresnek recepcióst Genfbe a bordélyházba. Mickael kiakadt mikor mondtam, hogy megyek ha hívnak. Merthogy, hogy bírok ki 3-4 hetet olyan messze. Meg egyébként sem rajong az ötletért. Aztán mondtam mennyi a fizetés és úgy döntött menjek csak :D Na jó, nem. Azon akadt ki, hogy nem szóltam neki előre. Hihetetlen mennyire nehezen találok munkát. Egyelőre egy másik fura projekt van még alakulóban. A lyoni klinikáról visszaválaszoltak, hogy amint lesz nekem megfelelő klinikai tesztelés felveszik velem a kapcsolatot. Szóval nagyon úgy tűnik nem lesz normális munkám. Ez van. Egyébként sem mondható, hogy normális az életem.

Este hatkor átugrottam megnézni Mick életben van-e még. Több mint 24 órája nem láttam és ha az embernek japántanuláson (amivel egyébként tök jól haladok) kivül semmi dolga akkor valahogy még szexéhesebb. Mick drága aludt, ugyanis sikerült komplett fejreállítania a napirendjét és délelőtt 11-kor feküdt le. Kicsit leszidtam aztan hazamentem vacsizni. Csörög a telefon Mick hív, hogy nem megy röpiedzésre, menjek át. Úgyhogy fogtam magam, meg az epret meg a tejszínhabot és átmentem. Utóbbi kettő kibontatlanul maradt mi meg az ágyban kötöttünk ki. Pánikroham (az én részemről ugyanis nekem ennyi idő elég volt, hogy elszokjak tőle) Megnyugtatás...újra ágy. Fájdalmas szisszenések mindkét részről :D Rájöttünk, hogy az emberi testnek határai vannak. Ergo mi már szétszexeltük a mienket. :) Úgyhogy kötelező pihi egy ideig. Azért az epret megettük és piszok jól szórakoztunk.

13 évesen írtam egy listát az ideális férfiról. Szélles vállú, sportos testalkat, intelligens, ambíciózus, gyengéd, szemüveges(:D), családcentrikus. Aztán a lista alakult az évek folyamán. Még olyan időszakom is volt, amikor önéletrajz szakmai tapasztalat szerint kerestem. :) 

13 éves korom óta mindenben az motivált, hogy egyszer megfeleljek az ideálomnak. Eszerint választottam iskolát, emiatt akartam okos, kedves, érdekes, titokzatos és szép lenni. Szóval ez volt a főmotiváció mikor a személyiségemet meg az életemet alakítgattam. Ha őszinte lettem volna a Sciences Po-s motivációs levelemben valószínűleg sosem vesznek fel: azért szeretnék a Sciences Po-ra járni, mert úgy érzem ott fogom megtalálni az igazit, az igazi önéletrajzával...vagy ha mégsem hát legalább intelligens pasikkal szexelhetek :D

És most van egy Mickaelem. És egy életem tele fura döntésekkel amik végül mégis oda vezettek, hogy van egy Mickaelem.

Ha felszedek pár kilót Ő imádja a "nőies formám".
Ha duzzogok Neki "imádnivaló" vagyok.
Szerinte "aranyosan" eszem és "szexi" ahogy yogázom.
És a kudarcaim azt jelentik "erős" vagyok mert megpróbáltam.

Mindennap rádöbbent valamivel, hogy Ő az akit kerestem.

Ez persze felvet azért pár kérdést és alapjaiban megrengeti az életemet. Merthogy akkor most mihez is kezdjek? Mert a boldogságot hajkurászni izgalmas de amikor ott vagy és tudod, hogy egész életedben erről álmodtál...egyszerűen rájössz, hogy nem tudod hogyan kell boldognak lenni. 

Itt az ideje új célokat keresni. És hozzászokni a boldogsághoz. Fura, hogy nem kell érte szenvedni és nem bánt és nem fáj.
 

Meg kell állapítanom, hogy senkit sem tudok átverni. Kitettem Mickael ajtajára egy "Nyilvános WC" feliratot egy darab benyálazott pillecukorral. A rákövetkező percben már az orrom előtt lobogtatta a papírt és közölte, hogy a wc-t még ő is érti. Küldtem neki egy "állásajánlatot" e-mailben. De nem bírtam kivárni amíg megtalálja...Majd kiírtam a facebok faljára, hogy leszbikus vagyok mikor elment zuhanyozni erre hamarabb visszajött és rajtakapott cselekvés közben. Azt hitte valami pornót nézek, szóval esélyem nem volt leállítani mikor jött kideríteni milyen oldalt tettem le olyan hirtelen a tálcára.

Kezdek lelkesedni anyu jöttének. A couchsurfinges csajok elszállásolása jól sikerült. A szél ellenére piszok jó idő van Lyonban. Ééééés ha már nem lesz pénzem csináltatok magamon orvosi kísérleteket. :D

Csütörtök este. Mickaellel goffrit csináltunk nálam. Kidobtuk a lakótársam vajait. A legfrisebb 2011.03.04-én járt le. Majd tűzhelyet sikáltam amíg Mick valami lövöldözős filmet nézett a tv-ben. Levezettem rajta kicsit a feszültséget. A tűzhely kinyírta  a szivacsot annyira mocskos volt :D Ilyen lehet együtt élni a hugommal. Azért egyszer kipróbálnám.

Péntek. Mick összekapart a padlóról a megsemmisítő állásinterjúm után. Nem lehet nem szeretni. Fel akarta hívni a rohadékot, hogy kioktassa. Végül együtt töltöttük a napot bár nem így terveztük eredetileg. Mickel vigyáz a szeretteire. Tudom, hogy képes az egész világgal szembeszállni értem. Csak magamtól nem tud senki megvédeni.

Egyedül a semmiben. És csak zuhanás. Sötét. Nyirkos hideg. Bíborvörös. Örökké egyedül.

Relativizálj, relativizálj, re-la-ti-vi-zálj! A sötét nem tömörül fojtogató kézzé. A tested nem kel fel eszméletlenül az ágyból, hogy kivesse magát az ablakon az autók elé az úttestre. Nem mozdulsz önkéntelen, lábaid nem vezetnek a konyhapult felé, kezed nem nyúl kés után. Nem kutatsz a borotva után, nem töröd szét a pengéért. Nem tolongnak bizarr, morbid képek az agyadban. És nem lebegsz a város fölött a hidegben, meztelen.

A nap első sugarait bontja

Cseresznyefán vörösbegy dalra száll

Édesanya kék mosolyra fakad

Ajkáról bársony szavak bomlanak.

Elcsendesül a háború

Jólesőn megborzong a Föld

Szembogara mosolyt fakaszt

S rózsavizet fest az égre.

Egész nap az önéletrajzommal meg a motivációs levelemmel bombázom a lyoni hoteleket. Beiktatunk egy kis romantikus wc-fürdőtakarítást Mickaellel. Estére olyan vagyok mint egy döglött mosómedve. Agya. A kukacok után.

Úgy döntök elmegyek Emilievel a kiállításra megcsodálni a nyusziműveit. Ági visszatér az életbe, emberekkel találkozik meg minden. Viszont épp mire összekészülünk ír Ines, az új lakótársam, hogy most apéritifeznek és átugorhatnék. Vagy négyszer teszem meg az oda-vissza utat a szoba-és a lakásajtó között mire eldöntöm, hogy Ineshez megyek inkább. Elbúcsúzom Micktől, töprengés, hogy lépcső vagy lift...lépcső. Ki az ajtón. Meg a másikon. Befordulok a sarkon meglátom az embereket visszafordulok, sarok. Be az ajtón. Majd a másikon. Gondolkozomm, hogy lift vagy lépcső...lépcső. Bejárati ajtó, folyósó, feltörő könnyek, szobaajtó. Mickael veszi a kabátját, jön velem lelki támasznak meg esztétikai kelléknek . Ő minden péntek este dolgozik, péntek a pókerest. De azért felugrik velem 10 percre Inesékhez, hogy megkönnyítse a kezdetet aztán megy dolgozni. Én elég hamar feloldódom Victor, Julien és Ines társaságában. És a fehér bor, a rosé, a vodka meg életem első füves cigije társaságában...

Mickael este focimeccset néz. Lyon-Paris. Lyon nyert! Hah! :D Én Mr. Jekyll és Dr. Hyde-ot olvasok angol-franciául. Megegyezünk francia urammal, hogy ebből szokást csinálunk. Egyrészt mert szerencsét hozok, másrészt mert nekem úgyis hiányzik az otthoni tv-alapzaj az intellektuális tevékenységeimhez. Könyörögtem is Mickaelnek, nézzen valami valóságshowt vagy egyéb marhaságot, hogy úgy érezhessem az öcsémmel és a hugommal vagyok. Harmadrészt irtó vicces amikor káromkodik, meg felugrál illetve megölelget, hogy megnyugtasson minden gólhelyzetnél.

1-kor keltünk fel aztán belemerültem az álláskeresésbe. Mickael főzött májat zöldbabbal. Nyami. Alkalmazkodtunk egymáshoz és most már nincs több konyhaveszekedés. Mickael óvatosabban igazít helyre én meg igyekszem könnyebben venni a helyreigazításokat. Na meg megvédeni magam.

4-re átmentem az út túloldalára lakást nézni. Ines belevaló csaj, kupis. A hugomra emlékeztet kicsit. Piszok jót beszélgettünk. Van internet, telefon ingyenes Magyarországra, a szoba tágas, napfényes. Szállásolhatok el embereket. A lakás régi szóval szokásos problémák: nem szabad több dolgot egyszerre áram alá tenni és nincs fűtés amit leszarunk mert ez Lyon és még télen sincs túl hideg. Az egészért 350 eurót fizetek havonta. És Inesszel sikerült fél óra alatt a fél életünket megbeszélni. Szóval...megkaptam a kulcsokat! Akkor költözök amikor akarok és márciusra nem is kell fizetnem :) A legviccesebb, hogy tegnap összetörten mondtam Micknek, hogy a lakás aggaszt a legjobban. Ő meg azon viccelődött, hogy amint felkelünk körbejárjuk a szomszédságot bérelhető szobát keresve. 

Egy szikla esett le a szívemről, végre van magánszférám. Megint van kedvem emberekkel találkozni és még az önbecsülésem is visszajött ami pont jókor toppan be az állásinterjúkhoz. :)

Mickael elkísért az "ATIS"-ba. Depressziós és öngyilkossággal kísértett elméjű embereknek kitalált nemtudjukpontosanmi. A néni behívott, elbeszélgetett velem, finoman közölte, hogy túl súlyos eset vagyok. Adott címet, hogy azonnal forduljak orvoshoz és kezdjek gyógyszeres kezelést. Ha lenne "ki van szarabbul" verseny megnyertem volna. Szerencsére nincs ilyen. Elég beteg, mi? 

Egyébként úgy éreztük magunkat mint valami lefolyóból szabadult patkányok. Vakított a világosság és az a rengeteg ember! öhm...rég mozdultam ki a lakásból. És Mickaelt nehéz rávenni, hogy húzza fel a rolót mert szeret sötétben élni.  

Az uram (:D) felhívta a "Centre Médico Psychologique"-ot. Majd visszahívnak időpontot adni... Úgyhogy minden fasza. Helyzetjelentés: nincs gyógyszerem, nincs lakásom (Mickaelnél meg nem időzhetek a végtelenségig), nincs munkám. Igaz ilyen lelkiállapottal nem csoda. Öröm van, ha túlélünk egy napot krízis nélkül. Iszonyat boldogság van, ha a nap pár percében van valami életkedv-szerűségem amikor használható az agyam. Na már most ezeket a perceket munka-lakáskeresgélésre fecsérlem de túl hamar elfogynak aztán megint csak a pánik meg a zuhanás marad. 

Lehet haza kéne mennem, otthon legalább a lakhatás meg megélhetés miatt nem remeg az idegtől a gyomrom. Bár vagyok olyan iszonyat tehetséges, hogy a puszta létemen stresszeljek...szóval amíg nem muszáj inkább vagyok rosszul itt. (Ugyanilyen módon döntöttem el, hogy folytatom a Sciences Po-t. Ha már rosszul vagyok és így is úgy is kínszenvedés az egész akkor édesmindegy hol. Azért a diplomáért meg legalább jobban megéri. Legyen tétje a dolognak, na.)

A legjobb abban, hogy külföldön lakom a barátomnál: ha összeveszünk csak 1281 km-re van a legközelebbi menedékhelyem és ugyanilyen távolságra az összes barátom, a hugom, az anyukám...viszont szapulhatom magyarul a barátomat nem dob ki a lakásból (legalábbis e miatt nem) és mire megvenném a hazajegyet lenyugszunk mindketten és már nincs miért.

Nem szól hozzám. Mondom neki, hogy beszélnünk kéne mert kudarcba fulladt az együttélésünk. Rámnéz. Közli, hogy tehetnék erőfeszítéseket mielőtt feladom merthogy egy kapcsolat erről szól. Kiviharzik a cigis dobozával. Gondolkodom utána menjek-e. Visszajön. Kérdezi mért van kint facebookon, hogy bonyolult? Közlöm vele, hogy már nem bonyolult, hazamegyek. Ja és elhagyom. Forgatja a szemeit. Megállapitja, hogy drámai vagyok és már megint iszonyat "megfontolt". kedvesen megkerdezi, hol fogok aludni addig, merthogy nála nem, az biztos. Megnyugtatom, hogy nem lesz nehéz szállást talánom. Megkérdezi mért hagyom el. Érvelek. Érvel. Érvelek. Int, hogy bújjak hozzá. Azt hiszem most akkor maradok(?) :)

Egész délután a béka segge alatt levő hangulatomat próbáltam felhúzni. Néztem vicces sorozatot, énekeltem vidám dalokat, nagy nehezen visszaidéztem vidám pillanatokat... a vége megint zokogás lett erre: https://www.youtube.com/watch?v=uMrZ7lChK-g Szokás szerint. Másnak aranyos szokáshoz fűződnek dalai, nekem önrombolókhoz.

Kevés olyan módszer van amivel ma nem önromboltam magam. De azok is átfutottak azért az agyamon. 

Fasírtban vagyunk megint. Persze ő nem fog bocsánatot kérni. Nem számít, hogy megbántott. Én vagyok túlérzékeny. Nekem kéne hipp-hopp megváltoznom. És még én vagyok a gyerekes. Mert az, hogy legszívesebben ordítozna velem de ehelyett otthagy a francba, hogy boldoguljak a rosszullétemmel ahogy tudok...ez felnőtt reakció nagyon. Végülis ura a helyzetnek. Csak annyira teszem magam tönkre mintha egyedül szállnék szembe az egész mocskos borderline dologgal. Ja, hogy mert tényleg egyedül kuporgok amíg ő várja, hogy abbahagyjam a "duzzogást" ...

Ha valaki azt mondja, többé nem kell egyedül, céltalanul lebegned-zuhannod a semmiben mert ő ott lesz neked és fogja a kezed ne higyj neki.

Megirigyeltem Mickael kockáit. Mivel a görkorim Nancy-ban van elkezdtem yógázni. Pénztárca kímélőbb. És még csak ki sem kell mozdulnom. Remetebarát sport.

A hajlékonysággal semmi gond. Ez lesz az én sportom! Viszont az izmaim teljesen elhaltak :D Ezt a dolgot nem fogom akkor csinálni mikor tök egyedül vagyok a lakásban. Nem valami fennkölt halál kicsavarodva vérbefagyni a padlón. Így is zavar a "harci"sebesülésem. Nem érzem magam teljesen szabadnak a mozgásban. Sikerült kiszednem belőle a beleragadt elsősegélynyújtó izét (2 nap után) De iszonyatosan néz ki és eléggé fáj.