Tegnap éjjel jött, teljesen váratlanul. Az ágyban feküdtem, Mickael mellettem szuszogott összegömbölyödve mint egy kismacska. Nyűgös voltam, forgolódtam. Fájt az agyam a fáradságtól de nem tudtam elaludni. Mély szomorúságot éreztem. Mindenféle morbid képek úsztak be a képzeletembe. Rohanni akartam, menekülni. Messze, messze, messze. Mindent a hátam mögött hagyni. Fázni, zokogni, fájni, belesüllyedni a homályba, végezni magammal és eggyé válni a szívszaggató sikoltással. Mickael karjaiba vett, lassan mozgó mellkasára hajtottam a fejem, hallgattam ahogy dobog a szíve. Összefonódtunk, gyengéden simogatta a karom, suttogott a sötétbe. Átölelő karjaival olyan volt mint egy nagy, melegséget és nyugalmat árasztó, puha mackó. Roham ki, álom be. Hiába jó kis csapat vagyunk, mi ketten :)
