Most nincs kedvem beszámolni az elmúlt napokról. Anya volt nálam és annyi minden történt, hogy össze sem tudom szedni a gondolataimat. Pedig szerettem volna az édes pillanattöredékekről írni.

Megkaptam az ösztöndíjat. Hosszú menet volt. Nagy megkönnyebbülés.

Most egy hét egyetemi szünet. Szerencsésen Lyonba értem. Nagyon örültünk egymásnak Mickaellel. Viszont össze vagyok fagyva, fáj a fejem a vonaton olvasástól és Mickael újrafelfedezésétől. Elfelejtettem az illatát. Az arcát! Még a jelenléte is szokatlan.

Kicsit hányingerem is van mert a koraiebéd salátám után semmit nem ettem. Mickael össze-vissza táplálkozik. Márha egyáltalán eszébe jut. Felkavar, hogy nem a megszokott időben eszem. És a szoba nagyon fehér, nincs függöny az ablakon. Nem érzem magam biztonságban.

És szomorú is vagyok. Mickael kerek-perec megmondta, hogy akar tőlem gyereket de nem most :( Nyugisan szeretné amikor már letudtam az egyetemi stresszes életet. Ajjaj. Tudom hogy igaza van de mi van ha nem bízik meg bennem és azért nem? Vagy ha egyáltalán nem? Felnézek rá amiért tud nekem nemet mondani. Ő az első férfi aki nem hagyja, hogy irányítsam. Ettől még jobban szeretem. Bár kedvem lenne megverni érte. Ettől meg máshoz lesz kedvem :D

Most itt fekszik mellettem és kéri, hogy kérdezzem meg a véleményeteket. Mit gondoltok Mickael hozzáállásáról? Mit mond róla ez a döntés? És mit rólunk, a kapcsolatunkról?