Hallgatom ahogy az esőcseppek kopognak az ablakon és toccsannak a leveleken. Monoton, dallamtalan zaj. Azt modja: Bújj be a csigaházadba, nem érdemes kijönni! Itt most én uralkodom."
Azért is kimegyek. A piszkos fehér, világító felhőkből szakad rám az eső. Felszabadult érzés.
Vakít a világosság a szoba sötétje után. Egy pillanatra olyan tisztának és egyszerűnek érzem magam. Egy pillanatra enyém a világ.
Egyedül állok az esőben. Elbújt a zaj. Nem csörömpöl villamos, nem csevegnek járókelők, nem dudál dugóba rekedt rohanó emberszörnyeteg. Az ablakok vaksin, redőnyre zárva merednek rám.
Megindító ennyire kettesben maradni az esővel. Mintha együtt sírnánk. Mintha segítene ez bárkin is.
Minden mindegy mocsárba süppedek.
