Szerda reggel fél 9. Mickael alszik, én piacra készülődöm. Alig várom már, hogy görögdinnyét lássak és napocskát. 

Nyáron egy hónapig otthon voltunk együtt Magyarországon. 1-2 hét volt míg belerázódtam és utána nagyon élveztem. Legtöbbször csak heverésztünk a hőség elől a házban elbújva és lelkesen főzőcskéztem Mickaelnek és a családnak. De kaptam romantikus vacsorát a szobában gyertyákkal és virágcsokorral és eltöltöttünk egy csodás hétvégét Budapesten és búcsúzkodtunk filmbeillően a reptéren.

Én még egy hónapot maradtam miután Mickael hazarepült. Találkoztam nagyon szerethető emberekkel és csak szívtam magamba az életerőt a szeretetet és anya pozitív energiáit. Meg bőröndöt pakoltam heteken keresztül aminek köszönhetően mindenem de mindenem megvan.

Augusztus 16-án jöttem Lyonba busszal. Most egy kis kínait bilincseltek meg és szállítottak le a német határnál, merthogy nem voltak papírjai. Kicsit megrázó volt, sokáig ellenkezett és kétségbeesetten kiabált kínaiul. Senki sem értette. A buszsofőrök kifejezetten bunkók voltak. Időnként kedvem támadt arcon ütni a fiatalabbikat a felháborodott-felsőbbrendű-"azt hiszi vicces" beszólásaiért. A mellettem ülő nő tündéri volt. Anyura hasonlított és Bécstől Strasbourgig beszélgettünk kis alvásszünetekkel. Elvált, van egy 17 éves fia és most oda-vissza utazgat Magyarország és Franciaország között míg el nem dönti kiköltözik-e a francia pasijához. Nagyon szép volt a lelke. Szerettem vele beszélgetni.

Mickael vörös rózsával várt a buszállomáson. Mosolygós, szikrázó szemekkel.

Még aznap éjjel "covoiturage" (együttautózás) után futkostunk mert az istennek sem találták meg a hidat amin találkoznunk kellett volna. Majd egy rettentő kényelmetlen éjszakai utazás után hajnali 5-kor már Nancyban voltunk. Reggel fáztunk, napközben szédelegtünk a fáradtságtól és a hőségtől. De együtt szorongtunk az autóban, összebújva fáztunk és kézen fogva szédelegtünk. Tulajdonképpen édes mindegy  jót vagy rosszat élünk-e meg. Ez gyönyörű így is úgy is. 

Már a harmadik lakás tökéletesnek bizonyult. Szeretnivaló idős házaspár magyarázta mennyire jó ez egy lánynak. A nagypapi összekomált Mickaellel. Az óvó szeretetről beszélt, könnyek csillogtak a szemében, az én megértően bólogató drágámnak. Elköszöntünk, elaludtunk egy parkban, megnéztünk még egy lakást és végül visszamentünk aláírni a papírokat a csillogó szemű bácsihoz. Aki felajánlotta, hogy segít költözni, megkérdezte milyen bútorokat szeretnék (még felújít mielőtt beköltözöm) és olyan édesek voltak a feleségével, hogy majdnem a nyakukba ugrottam a boldogságtól.

Couchsurfinggel oldottuk meg a szállást és jobban nem is sikerülhetett volna. A pasinak Lagunája volt (ez egy autó bőrülésekkel és felemelhető tetőrésszel) ezzel furikázott minket, átadta nekünk a szobáját, rendelt nekünk vacsorát. Mickaellel órákig elemezték a pókert meg a focit. Magunkra hagyott romantikázni. Laurent igazán jófej.

A visszautas covoiturage fergeteges volt. Kis arab nő és a férje hoztak minket vissza Lyonba. Közben meséltünk egymásnak és fejtörőket oldottunk meg, politizáltunk és filozofáltunk. Szinte elrepült az a 4 óra. 

Most Lyonban pihizünk. Kettesben. Boldogan. Megnéztük a Jack Nicolson-Jessica Biel filmet, azt amelyikben 2 percre előre látja a jövőjét, azt amit nem tudtam otthon végignézni mert indultunk Budapestre a buszhoz. Tegnap az Iron Lady volt műsoron. Mickael szépen megkért ne legyek én soha ilyen mint Margaret Thatcher.