Mickael szerencsésen megérkezett és nem egészen 4 pocsék napot töltöttünk együtt. Csak a pizza meg a szex volt jó. Nem viccelek. Ezen kívül semmi sem jött össze. Az elején meg voltam a fázva, a végén már felfázva és végig hulla fáradt és ingerlékeny. (A doktor néni azt mondta azért fáztam fel mert vagy túl hosszan szexeltem, vagy nem ittam eleget vagy visszatartottam mikor pisilnem kellett. Mickael csak nevetett mikor meséltem neki, hogy Magyarországon a mezítláb kövön mászkálástól fáznak fel a nők. Össze vagyok zavarodva.)
És még rendesen össze is kaptunk. A kedvenc részeim: "Neked nincs is szíved!", "Hát nagyon remélem, hogy nem vagyok terhes!", "Nem bízok benned!-Én sem!", "Nem mennél el most egy kicsit sétálni?!" Mickael még soha sem látott betegen (egyébként én sem őt!) és teljesen más az elképzelésünk a betegápolásról. Legközelebb már ez sem lesz gond de vajon hány ilyen megdöbbenés lesz még míg megismerjük egymást?
Hál'isten ennek is vége lett. Micael hazament. Én meggyógyultam. A vérteszt is negatív lett. És a német tanárom elvitt a német-francia fordítás különórájára, ahova ezentúl én is járhatok, ráadásul ingyen. (Baba ne gyere még, nem tudom, hogy kell mindig derűsnek lenni, nem vagyok még elég bölcs és időre van még szükségem, hogy begyakoroljam a fordítást és el tudjalak tartani, és időre van szükségünk, hogy összeszokjunk az apukáddal)
Most meg nem tudom mi van. Szeretném, hogy Mickael lásson nem betegen, csinosan és derűsen. Szeretnék vele kibékülni. Helyre szeretném hozni a "kapcsolati válságunkat" és bebizonyítani magamnak, hogy együtt lakva is tudjuk szeretni egymást.
