A tegnapi német társalgás miatt lehetett, de azért igazán megdöbbentem reggel. Az unokahugaimmal voltam Egerben, sétáltunk a sárgás-narancsos gesztenyefák alatt és németül beszélgettünk. Ráadásul emlékszem, hogy kisReni megkért, hogy tanítsak neki egy angol szót és megtanítottam neki a pumpkin-t.
Az agyam most teljesen össze van kavarodva. Magamhoz általában franciául beszélek. Nekem ez a szerelem és az érzések nyelve. Ha az embernek francia a szerelme idővel átáll a szív erre a nyelvre.
Viszont észrevettem, hogy amint rosszul érzem magam magyarra váltok. A magyar szókincs gazdagságával egyszerűbben ki tudom fejezni magamnak az olyan mély és összetett érzéseket, amiket Mickaelnek franciául el sem tudok magyarázni.
Ha németül nézek este sorozatot vagy németül beszélgetek utána előfordul, hogy álmomban németül beszélek (máskor is volt márilyen de azok rövidebb álomdialógok voltak mint most) De ez tudatalatti és ébren eszemben sincs németül társalogni magamhoz. Pláne, hogy ehhez a nyelvhez nekem egyszerűen nem kapcsolódnak érzéseim. Kényelmesnek érzem és megszokottnak mintt egy régi cipőt, aminek ismerem az illatát (mondjuk inkább szagát) a formáját, szeretem ahogy rásimul a lábamra de botladozva járok benne.
És az angol... Egyre jobban szeretem ezt a dallamos nyelvet. hallottatok már verset angol anyanyelvű előadásában? Egyszerűen gyönyörű. A filozófia órán gyakran kerülnek elő versek. Különösen Mary Oliver természeti képekben bővelkedő, önismereti verseiért vagyok oda. Mostanában angolul olvasok. Nekem a könyv egyfajta menedék. Óra előtt a teremben mikor a többiek zajonganak, a buszmegállóban, tömegben. Amikor félek az emberektől és bizonytalannak érzem magam olvasni kezdek. Képzeld el, hogy a saját gondolataidat olvasod egy könyvben angolul csak sokkal szebben és találóbban megfogalmazva mint te valaha is képes lennél rá. Így az angol egyre többet jelent nekem. Néha Mickaellel is átváltunk rá. Angolul jobban esik évelődni mint franciául. A francia olyan komoly nyelv.
