Kiolvastam az első igazi angol nyelvű regényemet!! Ez lenne az: Eva Hoffman:Lost in translation. Az amerikai könyvtárban találtam rá múltkor, mikor csak 10 percem volt zárás előtt és lekaptam a polcról, hogy ez majd jó lesz! Ma elkezdtem az ugyanezen címet viselő filmet nézni és megállapítottam, hogy ez nem is az! Azért majd ha lesz hozzá humorom megnézem.
Az én könyvemben (Hozzászoktam a kicsi fényes könyvecskéhez, amit hetekig hordoztam magammal a táskámban.) Eva a második világháború végén születik Lengyelországban, zsidó családba. A háborút túlélik de a vörös terror alatt kiemigrálnak Amerikába. (először Kanadába, majd ő az Egyesült Államokban megy egyetemre és ott is telepszik le)
Az egész leginkább a lelki vetülete az eseményeknek. Eva megdöbbentően jól elemzi a az embereket és a két különböző kultúrát. (Egyesült Államok, Lengyelorzág) A szófordulatai annyira találóak és gyönyörűek, hogy még értelem nélkül is szép lenne. Az egész történet az emigráló elveszettség érzése, dühe, a különbözőségéből adódó felsőbbrendűség tudata köré fonódik. Intenzív utat kereső érzések amik végül lecsitulnak és átadják a helyüket a megértésnek, és elfogadásnak.
Én is ugyanúgy értetlenül állok a franciák számomra üres mondatai előtt mint Eva az amerikaiaké előtt. Én is egyenként, fájdalmasan töltöm meg az idegen szavakat érzelemmel. Én is hiszem, hogy a kultúrsokk tud fájni. (Személyiségemből fakadóan én aztán bármiben képes vagyok fájdalmat látni. Talán mert a magyar nép pesszimista és drámai?)
