Az álmodtam, hogy egy piciny test körvonala üt át a hasamon. Csak bámultunk rá Mickaellel és nem értettük honnan került oda. Mikor felébredtem magamban igazat adtam Mickael azon megállapításának, hogy mániámmá vált a dolog. Egy macit hordok a táskámban, néha már beszélek is hozzá. Már lemondtam arról, hogy valaha is normális leszek.
Őszillat volt ma reggel és narancsos fény. Igyekeztem nem azon filozofálni, hogy megéri-e a rohadó avar szagáért felkelni reggel.
Végigszenvedtem az óráimat. Hazamentem ebédelni, elaludtam. Épp ekkor estem be a közgazdaság tesztre mikor a tanár az én nevemet csekkolta. A dolgozaton pedig még a többiek is szenvedtek pedig ők még készültek is rá. Tulajdonképpen ök még többet is ültek rajta mert gyötörték az agyukat én meg csak végigszaladtam rajta aztán meredtem magam elé, igyekeztem semmire sem gondolni és nem elaludni.
Ha nem gondolkodom telik az idő. Időt kell nyernem. Anya 7 nap múlva jön és 12 nap múlva már Mick kaparhat össze a padlóról. Addig elég ha létezem és már túlteljesítettem magam. Annyit alszok, hogy a nap nagy része elsuhan. A maradék részében meg az elsötétített szobára és a paplanra gondolok.
Jelenleg nem is nagyon bízom az ítélőképességemben. Utálom az egyetemet. Minden egyes részét. De amíg az "akkor mi legyen?"-re csak az lebeg a szemem előtt, hogy "semmi, megvárom amíg végelgyengülésben kipurcanok 21 évesen" nem kéne fontos döntést hoznom.
Úristen de fáradt vagyok... Hogy a francba lehetek fáradt a nap minden szakában, alvás előtt, alvás után sőt még az ágyban fekve is???
