Berendezkedtem magamhoz. Most már csak kétnaponta alszunk együtt és napközben teljesen lefoglalnak a nyelvek, a sport, az írogatás és az olvasás. Mickael pedig sokkal látványosabban szeret.
Minden reggel szükségtelen hosszúságú telefonba búgással érdeklődik hogylétem és napiprogramom felől. Hálásan fogadja ha úgy döntök aznap együtt vacsorázunk.
Szokás szerint túlzásba viszek mindent amibe belekezdek. Egyetlen egy fajta munkatempót ismerek: a gyorsan-sokat-amíg ki nem purcanok. Az első "belevetem magam a nyelvekbe" nap után elbeszélgetett velem, megetetett akaratom ellenére és nagyjából újratanított lélegezni meg gondolkodni. Túl sokáig nem kellett győzködnie, mert tudja, hogy imádom a tacco-t és ahogy beleharaptam rájöttem, hogy -Hoppá!- elfelejtettem enni a nagy tanulásba'. Csak a sültkrumplikat húzogattam ki belőle egyesével. Nincs az az isten, hogy én Mcdonald's jellegű kaját egyek. Közben Mickael elmagyarázta, hogy úgy is lehet ám tanulni, hogy közben az ember kis szüneteket tart és még sokkal hatékonyabb is. Hálásan bólógattam és azóta nagyon igyekszem. Lemondtam (egyelőre) a spanyolról és a többi között kis szüneteket tartok. Teát iszok, röhögcsélek vagy ilyesfajta blogbejegyzést írogatok.
Még sütit is vett. Magának csokisat nekem valami zöld furcsaságot de állítja, hogy gyümölcs van a zöld kéreg alatt. Hát jó. Igazán kedves meglepetés volt tőle. Azóta óránként kinyitom a hűtőt és rámosolygok a zöld kéregre.
Múlt este Big Fish-t néztünk. A nappaliban találtam a dvd-t és örvendeztem, hogy Inesnek ilyen jó ízlése van. Mickael bealudt rajta én meg kisírtam a szemem. Magyarázhatja ám neki az ember (lánya), hogy azért mert szép és mennyire igaz és jaj, hogy én mennyire szeretem ezt a filmet! Ő csak néz a nagy szemeivel simogatja a buksim és mondogatja teljes beleéléssel, hogy "Tout va bien ma princesse..." és nem érti, de kicsit sem minek kell sírni, ha minden rendben.
Éjfél körül lett vége, Mickael megölelgetett aztán nagy nehezen elment...egy zacskó szennyessel merthogy a csodaférfi még mos is rám.
