Hál' isten vége az esős, szeles időszaknak. Még mindig kabátban teszem meg azt az elképesztően hatalmas távolságot Mickael és az én lakásom között de legalább már süt a nap.

Kaptam levelet! El is felejtettem, hogy levelet várok, úgyhogy igazán meglepődtem. Izgatott voltam és boldog és melankólikus. Hiányoznak a felbomlott, megfakult barátságok. Nincs is kedvem újakat kötni. És hiányzik a családi háttér. Egyre többször vágyom haza. Elképzelem milyen lenne a kertünk a kezdődő tavaszban, görkorcsolyázni a kihalt utcákon, mamánál vasárnap délutánozni, a kis szobámban szenvedni-unatkozni-gépezni, olvasgatni a kanapén, anyuval teázni a teraszon, sütit sütni éjszaka, pizzát rendelni E.-vel és A.-val és bosszankodni, hogy "Már megint mi ez amit néztek??" Legfőképp a zaj hiányzik. Itt olyan csönd van.

Nem semmi hétvégénk lesz. Szombaton Maud (Mickael lakótársa) szülinapi bulit tart. Vasárnap padlásürítés Mick apukájánál. Ezek szerint először találkozom a féltesóval, az apukával és a mostohanyával. Semmi pánik... Úr isten mi lesz?!