Gyűlölöm. Azért, mert azt mondta ami nekünk van az különleges. És most mégis szétkent sminkkel állok az út közepén, éjfélkor. A pizsomanadrág lebeg a kabát alatt a szélben. És nagyon becsapottnak érzem magam. Mozdul a lábam a közeledő autó elé lépni.
Mikor azt hittem már sosem fogok bízni senkiben ő addig harcolt amíg elért a szívemig. És most megalázottan kuporgok a franc tudja mi előtt. Készültem erre az estére, minden percben erre vártam, vágytam újra látni, érezni az illatát, a szemében viszontlátni nevető önmagam és újabb örületes szeretkezés után levegő után kapkodni kéz a kézbe kulcsolva. -Nincs ilyen szabály, hogy kétnaponta találkozunk, mi mindenféle szabálytól mentesek vagyunk...- TŐRDÖFÉS A LELKEMBE - ...nem okozna gondot, hogy most inkább hazamenj? - TŐRDÖFÉS A LELKEM HELYÉBE. Nem mutatom ki, hogy hatalma van felettem. Nem mutatom ki, hogy fáj. Görcsben a gyomrom, mosolyra húzom a szám és hagyom a kezét a csípőmön. Közben érzem, hogy zuhannék háttal és rohannék el és darabokra esik a világ. Gyűlölöm. Késsel szaggatnám darabokra bársonybőrét és a kedves arcot. Kővel zúznám a csontjait míg szét nem porlad a drága test.
A szél tépi a ruhám. A lábam mozdul, hogy kilépjen a közeledő autó elé. Hogy minden reggel a karjaiban ébredhessek és minden este jó éjt csókkal köszönhessük meg egymásnak, hogy beengedett az életébe... Az autó már rég elment és én csak állok a szélben, leeresztett karokkal és merev arccal a semmibe bámulva. Nem tudom hova megyek.
