13 évesen írtam egy listát az ideális férfiról. Szélles vállú, sportos testalkat, intelligens, ambíciózus, gyengéd, szemüveges(:D), családcentrikus. Aztán a lista alakult az évek folyamán. Még olyan időszakom is volt, amikor önéletrajz szakmai tapasztalat szerint kerestem. :)
13 éves korom óta mindenben az motivált, hogy egyszer megfeleljek az ideálomnak. Eszerint választottam iskolát, emiatt akartam okos, kedves, érdekes, titokzatos és szép lenni. Szóval ez volt a főmotiváció mikor a személyiségemet meg az életemet alakítgattam. Ha őszinte lettem volna a Sciences Po-s motivációs levelemben valószínűleg sosem vesznek fel: azért szeretnék a Sciences Po-ra járni, mert úgy érzem ott fogom megtalálni az igazit, az igazi önéletrajzával...vagy ha mégsem hát legalább intelligens pasikkal szexelhetek :D
És most van egy Mickaelem. És egy életem tele fura döntésekkel amik végül mégis oda vezettek, hogy van egy Mickaelem.
Ha felszedek pár kilót Ő imádja a "nőies formám".
Ha duzzogok Neki "imádnivaló" vagyok.
Szerinte "aranyosan" eszem és "szexi" ahogy yogázom.
És a kudarcaim azt jelentik "erős" vagyok mert megpróbáltam.
Mindennap rádöbbent valamivel, hogy Ő az akit kerestem.
Ez persze felvet azért pár kérdést és alapjaiban megrengeti az életemet. Merthogy akkor most mihez is kezdjek? Mert a boldogságot hajkurászni izgalmas de amikor ott vagy és tudod, hogy egész életedben erről álmodtál...egyszerűen rájössz, hogy nem tudod hogyan kell boldognak lenni.
Itt az ideje új célokat keresni. És hozzászokni a boldogsághoz. Fura, hogy nem kell érte szenvedni és nem bánt és nem fáj.
