Mivel csütörtökön nincs semmi konkrét teendőnk szerda este mikor tervezgettük a heti program végét erről nem is beszéltem. Mickael pedig ...Tadadadamm ... kétségbeesve kérte, hogy azért hadd lásson csütörtökön is és legalább egypusziért menjek át. :)))
Úgy látszik nagyon jót tesz nekünk, hogy nem alszunk együtt. Így nyáron nem rajongok az ágyáért mert túl meleg és hiába szellőztet mindig mielőtt megyek, azért füstös is. És valahogy nem is szeretek együtt aludni. Úgyhogy még ha későn is de mindig hazamegyek aludni. Ha meg már otthon alszom a felkelés utáni órákat is külön töltjük. Nekem jó mert van időm elkészülődni és az önbizalmamon sokat dob, hogy Mickael már csak a végeredményt látja. Mickaelnek is jó mert a felébredés utáni órákban aktívan ébredezik. Ezt ő magányos tevékenységként műveli. Mivel elég szótlan és nincs magánál hát én is jobban kedvelem távol tudni magam.
Ha ott vagyok de ő feldúlt igyekszem a legtávolabbi helyiségbe (Helység vagy helyiség? Erről mindig eszembe jut Margit néni :D Csaltam ám mert utánanéztem most melyik a helyes. Nem mindegy :D) menni amíg nem csillapodnak az érzései. Az én érzékenységemmel iszonyat fárasztó és felkavaró olyan emberek közelében tartózkodni akik épp intenzíven éreznek. A kezdetekben még az egymás iránt érzett intenzív szeretetünk is nagyon kimerített. Most már kevésbé, ehhez hozzá lehet szokni.
