Napjaim

Reggel rémálomra ébredtem fel. Túlontúl korán ahhoz képest, hogy mennyire kimerült vagyok és hogy, mennyire szükségem lenne a pihenésre. Félig megkönnyebbülésből sírtam, hogy csak álom volt, félig az elhagyatottság érzése miatt. Bár Mickael ekkor még nem feküdt le így a telefonba előadtam neki a sírásba fulladt, összefüggéstelen verziómat. Utána ugyanolyan nyomorultul éreztem magam. Ez a kezdet rendesen meg is bélyegezte a napomat. Felpuffadt arccal, nagy férfipulcsiba bújva tettem egy pékség-kört. Este felhúztam Mickaelt. Megkérdezte boldogabb vagyok-e vele mint nélküle. Kijelentettem neki, hogy nem vagyunk együtt és boldogtalan vagyok. Épp meccset nézett és vesztésre álltak (ez közrejátszhatott) és eléggé felkapta vizet. Mondta, hogy most nincs választásunk (mondtam, hogy mindig van választás) és, hogy velem van. (itt ugyan nincs) Nem hagyta, hogy ebben a hangulatban letegyem a telefont úgyhogy végül megerőltettem magam én úgy csináltam mitha minden rendben lenne. A szemeim már egyre vacakabbul festettek. Majd írtam neki egy sms-t, hogy nem muszáj jönnie. (Nancyba jövő szombaton) Én ezt konkrétan úgy értettem, hogy NE jöjjön és egyébként is rohadjon meg, ha nem képes tenni valamit azért, hogy igazán velem lehessen. Igazából úgy értettem, hogy, ne jöjjön soha többet. Erre visszaírt, hogy nem is azért jön mert muszáj, hanem mert nagyon szeretne és nagyon hiányzom neki és köszöni az sms-t mert szerencsét hozott, és gólt lőtt a lyoni focicsapat. ... Mickael