Az úgy kezdődött, hogy szombatra hivatalosak vagyunk az unokahug szülinapjára. Így fogtuk magunkat (vettünk egy jó nagy levegőt, majd ezután kiderül mért) és irány Lyon gigaplázája.
Én egyszer voltam ott. Természetesen eltévedtem. Annyira sokkolt a tömeg, hogy fel sem fedeztem, hogy van ilyen nyomkodós interaktív térkép meg útbaigazító táblák itt-ott.
Most ketten voltunk. Én enyhén sokkos állapotban Mickaelbe kapaszkodva. A mozgólépcsőn a kezébe vette a fejemet (hát ez viccesen hangzik :D) és előadott egy kisebb megnyugtató beszédet. "Ne izgulj, nem lesz semmi baj, vigyázok rád" Az unokahug 6 éves lévén (na ebben most azért nem vagyok 100% biztos) a játékbolt felé vettük az irányt. Ki volt adva, hogy ugrálós labdát vegyünk. Nem volt Hello Kittys. Hogy én hogy rühellem a Hello Kittyt. Utána vettünk papírt nekem kreatívkodáshoz. Meg áfonyát és málnalevet meg salátát. Itt már jobb kedvem volt.
Ezekután jó sokáig keringtünk a pláza körül mire megtaláltuk a könyvtárat. A lépcsőkön már úgy lendítgettem fel a lábam mint aki meg akar halni. A könyvtárban találtam egy Dosztojevszkijt és egy olvasmányos angol nyelvű regényt. Fülig érő szájjal távoztunk (már ami engem illet) Fáradtan de boldogan szálltunk le a villamosról.
Gyors hálálkodás Mickaelnek amiért annyira utálja a shoppinglást mint én de kettesben mégis elviselhető, meg a könyvtárazásért amire valószínűleg kevés "fehér lovon lovag" szánna időt-energiát. Egyetértettünk, hogy nagyon jók vagyunk együtt. Majd szaladtunk mindketten haza a zsákmányainkkal olvasni.
